2017. október 18., szerda
Címlap Orvosi vélemény

Orvosi Vélemény

Dr Fáskerti Gabriella háziorvos

Tapasztalataim a VSZT készülékkel

A készüléket 1999 02 20- tol használtam. A beteganyag elsősorban rosszindulatú daganatos betegekből, szívbetegekből állt, illetve pár egészséges ember is kezelés alatt állt. A betegek heti két alkalommal kapták a kezelést 25 percig. Próbáltam kellemes körülményeket teremteni számukra, rendelési idő alatt folyt a kezelés egy külön bejáratú helyiségben, ahol nyugalom csend és halk zene várta őket Nagyon sok betegem elaludt a kezelés alatt. Mindegyik betegem hozzáállása pozitív volt, bíztak annyira bennem hogy csakis jót akarok nekik. A daganatos betegeimmel kapcsolatos tapasztalatom az volt, hogy erőnlétüket fokozta, infúziós kezelés alatti hányingerüket csökkentette, általános közérzetüket javította a kezelés. Igen látványos volt az eredmény egy leukémiás betegemnél, aki csak lakáson belül volt mozgásképes, pár kezelés után viszont erőnléte javult annyit hogy az általa nagyon szeretett kerti munkát eltudta végezni a család legnagyobb csodálkozása és öröme mellett. Egy hererákos barátom műtét után infúziós kezelés közben kezelte magát, a készülék egész éjjel rá volt irányítva. Közérzete jó diplomata lévén külföldre tud utazni, enyhe kis émelygései voltak az infúzió alatt és után egy napig, ( bár Navobant is szedett ) a kezelést után négy héten át minden éjjel folytatta. Egy igen súlyos áttétes nyelőcsőrákos betegem kezelése is jó eredményt hozott, gastrostómája volt, mert nyelni egyáltalán nem tudott, pár kezelés után szalonnát evett kenyérrel, szinte hihetetlen és megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy kb. két hétig szájon át is táplálható volt. (Azóta meghalt, 22 éves orvosi pályafutásom alatt az egyik legtürelmesebb betegem volt) Tünetmentes daganatos betegeket is kezeltem, ők arról számoltak be, hogy erősebbnek érzik magukat, és sokkal jobb az étvágyuk. Egy ágybavizeléses kis betegem is volt, a heti4-5 éjszakai bepisilése már a 3. Kezelés után heti 1 – szerire csökkent, majd elmúlt! Szívbetegeim mindegyike szubjektív javulásról számolt be, „ többet bírtak” öt szívbeteg állt kezelés alatt, egy igen-igen súlyos szívbetegemnél tudtuk objektive is lemérni a hatást 1999. Januárjában az EF értéke 28-30 % volt, márciuselejétől járt kezelésekre, április elején EF: 35 % volt, de ő maga is sokkal erőssebnek érezte magát, sokat kertészkedett és sütött-főzött, amiről ezelőtt lekellett mondania. Őszintén én is aggódtam a betegeimért, mert kezdtek túl aktívak lenni, kissé vissza kellett őket tartani. Mióta kezelésük nem folyik, két szívbetegem mondta azt, hogy hiányzik a kezelés. Az egészségesek kezelése is heti két alkalommal folyt, a reakció egy esetet kivéve pozitív volt. Az alvási idő lecsökkenése, fáradékonyság eltűnése, fokozott aktivitás volt jellemző. Egy EÜ dolgozónál jelentkezett olyan hyperaktivitás és ingerlékenység, hogy nem folytattuk a kezelést. Asszisztensnőmnél az első kezelést hidegrázás, borzongás követte amely a következő alkalmaknál már nem jelentkezett. Én azt hittem magamról hogy egészséges vagyok, de a kezelések során kiderült, hogy még egészségesebb is lehetek, ugyanis szinte naponta jelentkező fejfájásom ( ami úgy hozzám nőtt hogy a „részemnek” tekintettem ) egyszer csak elmúlt. Kb. két hét után döbbentem rá, hogy nem fáj a fejem, és azt sem tudtam már hogy hol van a Qarelinem. Az utóbbi négy hétben a rendelői kezeléseim álltak, mert Budapesten beteg barátomnál volt a készülék. Felmérni úgy tudnánk a kezelés effektivitását, ha minden betegemnek utánajárnánk most, hogy kb. egy- másfél hónapi kihagyás után milyen a közérzetük. Ez volt a tervem is, de most közbejött betegségem és műtétem másként alakítja a programot. Szeptember elejétől ujra dolgozom, biztos vagyok benne, hogy krónikus betegek lévén, mindeggyikőjükkel találkozom, és megkérdezhetem őket, hogy vannak, érzik-e hiányát a készüléknek. Összegezve tapasztalataimat, a VSZT készülékről csak jót mondhatok, a szubjektív tapasztalata is meggyőző volt, de az objektíve mérhető adatok még inkább / EF? ill. ágybavizelés /. Köszönöm a lehetőséget, hogy dolgozhattam a készülékkel, betegeimnek jobb napokat, heteket, hónapokat szerezhettem.
1999.aug.14.
Dr Fáskerti Gabriella háziorvos
Utóirat: Magamról csak annyit, hogy amióta a készüléket nem használom, a fejfájásaim ha kisebb mértékben is de kezdenek újra megint „hozzám nőni”

INTIMCO krém, ártalmatlanságát igazoló szakorvosi vélemény.

1. A készítmény neve: INTIMCO síkosító krém 50 grm. 2. Előállító neve és címe: Vitalitás Természetgyógyászati Rendelő és Gyógycentrum Kozmetikai Üzeme. 3. Cím: 7025. Bölcske Gátörház u. 6. 4. Forgalomba hozó neve és címe: Vitalitás Természetgyógyászati rendelő és gyógycentrum. 5. Az első pontban nevezett készítményt 30 fő esetében alkalmaztam 6. Ok szerinti felosztás:
Közösülési nehézség
4 fő
Hüvelyszárazság
14 fő
Egyéb változókori panaszok
9 fő
Párkapcsolati problémák
3 fő
7.Nemek szerinti felosztás: Nő: 30 Férfi: 21 8. Kor szerinti felosztás:
20-30 év között
6 fő
30-40 év között
8 fő
40-50 év között
13 fő
50-60 év között
3 fő
9. Az INTIMCO alkalmazásának kezdete: 1999.05.01. 10. Befejezési fázis: 2000.02.01. 11. Az INTIMCO síkosító krém használatát megelőzően minden esetben fizikális és mikroszkópos vizsgálat előzte meg, továbbá minden esetben kenetvizsgálat is történt. A cytológiai vizsgálatokat végezte: Dr. Szalai. Győr Cytológiai labor. Minden esetben P1-P2-es eredményt kaptunk, gyulladásra, kóros elváltozásra nem volt példa. 12. Készítmény alkalmazásának gyakorisága egyénenként változó, részben egyedi szexuális igények miatt. 13.Az INTIMCO krémet használóknál 2 havonta történt kontrolvizsgálat mely hüvelyhám állapot meghatározás céljából történt. Cytológiai kontrol fél-évente. 14. A vizsgált egyének partnerei, elmondásaik alapján megállapítom, hogy az INTIMCO krém használatát követően közösülési nehézségeik megszűntek a pénisz makk részének szárazsága és hámsérülése megszűnt.
Használati mód: a külső genitáliákat vékonyan bekenni, és szükség szerinti gyakorisággal ( akár naponta többször is). 16. Eredmény: Az INTIMCO krém használatát, a 30 fő elmondása alapján jónak ítélem meg, melyet a vizsgálati eredmények is alátámasztanak. Síkosításra szánt funkcióját minden esetben kielégítőnek ítéltem meg. Védi a hüvely nyálkahártyáját a sérülésekkel szemben ezért a fertőzések szempontjából is jónak ítélem meg. A hüvely savas pH-ját nem változtatja meg, alkalmazása során sem hüvelyhám károsodást, sem egyéb alergizáló reakciót nem tapasztaltam. Továbbá a véleményem, a menstruáció utolsó napjaiban történő használata, friss higiénikus érzést biztosít a paciensek számára.
17. Az INTIMCO nevű síkosító készítményt egészségre ártalmatlannak ítélem meg. Budapest: 2000.02.14. Tisztelettel: Dr. Versényi Tibor Szülész Nőgyógyász szakorvos

Orgonterápia

Dr. Csamangó Katalin.
A Kiskunhalasi Kórház altatóorvos, ill. intenzív osztályos orvos.

Több, mint tíz éve találkoztam először Kavalkó Jánosékkal, és az orgonterápiával, és az évek múlásával egyre elkötelezettebb hívükké váltam.
Először elvétve jártam el hozzájuk, majd a saját magam, és munkatársaim, ismerőseim pozitív tapasztalatai, eredményei láttán egyre gyakrabban kerestem fel őket.
Akkoriban gyakori fejfájással, ízületi fájdalmakkal, fáradékonysággal küzdöttem, mindezekre határozottan jó hatással voltak a kezelések, a fájdalmak szép lassan elmaradtak, energikusabb, terhelhetőbb lettem, jobban bírtam a napi munkát, ügyeleteket.
Később elérkezett életem azon szakasza, amikor a gyermekvállalás lett a fő álmom. Szándékosan fogalmaztam így, mert kezdetben tényleg csak álomnak tűnt. Több ismerősöm is évekig hiába próbálkozott, a várva vár gyermekáldás nem következett be. Vizsgálatok, fájdalmas beavatkozások, hormonkezelések, beültetések, remények, és csalódások. Ezektől féltem, és nem szerettem volna mindezeken keresztülmenni. Pedig az esélyem megvolt rá, hormonális dysfunctiot, peteérési rendellenességet már korábban megállapítottak nálam. Úgy gondoltam, a szülész által felvázolt tervet ( peteérést stimuláló gyógyszerszedés, petevezeték átjárhatóságát vizsgáló radiológiai eljárás, diagnosztikus laparoscopia, vagyis műtét) B tervként tekintem, és esélyt adok az orgontherápiának.
Előttem járt pozitív példaként, hajtóerőként két munkatársam sikere ezen a területen, egyikük az előbb felsorolt próbálkozásokon, beültetéseken mind keresztülment, sikertelenül,majd Jánosék segítségével végre áldott állapotba került. Másikuknál a második gyermek váratott magára hosszabb ideig, az elsőnél nem volt probléma. Ők ketten másfél hét különbséggel szültek egy-egy gyönyörű kisfiút.
2004. februárjában kezdtem havi rendszerességgel eljárni Kavalkó Jánosékhoz, általában Kiunhalasra, egy alkalommal voltam náluk Bölcskén. Szeptember végén lettem terhes, majd problémamentes terhesség után 2005. májusában megszületett a kisfiam, aki gyönyörű, okos és egészséges.
Később 2007 őszén vettem tőlük egy saját készüléket, melyet saját magam, és családom kezelésén kívül alkalmanként intenzív osztályos betegeimen, ill. egyéb betegeim esetében is alkalmaztam-alkalmazok.
Saját pozitív példám, és sok nőtársam sok éves hiábavaló küzdelmének ellentétét látva a meddőség kérdése szívügyemmé vált, és bár nem vagyok szülész-nőgyógyász, ha alkalmam van, felajánlom a segítségemet ezen a téren. Nemrég egy betegem visszajelzése megerősített ebben a’’küldetésemben’’.
Tavaly nyáron altattam egy 33 éves nőbeteget, aki vetélést követően altatásban ún. műszeres befejezésen esett át, vagyis a méh üregét kellett kiüríteni a magzat elhalását követően. Altatás előtti kikérdezésekor tudtam meg, hogy a szerencsétlenűl végződött terhességet 3 év sikertelen próbálkozás előzte meg, átesett a szokásos, előbb említett vizsgálatokon, dg. laparoscopián, (lombikbeültetése nem volt.)
A műtét után felkerestem és tájékoztattam az orgonkezelésről. Úgy gondolta, fél év után próbálná ki, addig pihentetné a szervezetét. Nem láttam ezt indokoltnak ( bár hangsúlyoztam, nem vagyok nőgyógyász) , és végül is néhány hét múlva jelentkezett a kezelésre, első alkalommal a férje is átesett a kezelésen. 2 hét múlva ismét kb 40perces orgonkezelét kapott, majd hónapokra eltűnt. Majd kb egy hónappal ezelőtt látogatott meg gömbölyödő pocakkal,
23 hetes terhes volt akkor. Láthatóan boldog volt, de a beszélgetés kapcsán kiderült, ő nem egyértelműen a kezelésnek tudja be a sikert, és ezzel kapcsolatban én is óvatosan szoktam fogalmazni. Vagyis nem mondom ki azt, hogy a kezelés eredményeként jött létre a terhesség, csupán a tényeket sorolom fel és az eseményeket, ahogy egymás után következtek.
A következtetéseket ki-ki vonja le, számomra a tények magukért beszélnek, és egyértelműen alátámasztják az orgon hatásosságát és létjogosultságát, a szkepticusok pedig csak kételkedjenek.
Egy másik érdekes eset egy intenzív osztályos betegem története. Az 55 éves ffi rablótámadás áldozata lett saját lakásában, kezét-lábát összekötözték, száját betömték és csúnyán összeverték. Orra eltört, testén mindenfelé zúzódások voltak. Szemét nyitotta, de nem beszélt, és kontaktust nem lehetett teremteni vele. Tudatállapota gyakorlatilag kezdettől az úgynevezett éber kómának felelt meg. CT vizsgálat koponyaűri elváltozást nem mutatott, a beteg tudata azonban kezelésünk ellenére alig élénkült. Csak nyöszörgött, és nyugtalanul mozgolódott az ágyában. A hozzátartozók türelmetlenek, és elszántak voltak, a beteget készek voltak másik intézetbe szállítatni a lehető legjobb ellátást biztosítva számára. Az orvosi praxis nyújtotta lehetőségeket tárházát már kihasználva felajánlottam lehetőségként az orgonkezelést. Egyből beleegyeztek, de akkor nem volt nálam a készülék. Úgy adódott, hogy a beteget, miután a beteg a többi ITO-os beteghez képest a legjobb állapotban volt, helyhiány miatt neurológiai szubintenzívre voltunk kénytelenek áthelyezni.
2 nap múlva ügyeletes lévén az esti órákban ( máig emlékszem, vasárnap este volt) felvittem a készüléket a beteg ágya mellé, a fejére irányítva kb 40 percig hagytam ott, miután a nővért erről tájékoztattam. Ismét két nap telt el, mikor alkalmam adódott meglátogatni a beteget. Már messzebbről feltűnt, mennyivel éberebb, élénkebb, és célra irányuló a tekintete. Közel mentem hozzá, és megkérdezetem tőle, hogy van. Erre lassan ugyan, de tisztán és érthetően annyit mondott: köszönöm, jól. Odamentem a nővérpulthoz, és kitudakoltam, mióta van ilyen állapotban a beteg. Legnagyobb ámulatomra-és elégtételemre- a nővér közölte, hogy hétfő reggel óta válaszolgat egy-egy szóval a beteg. További sorsáról azonban már nem tudok semmit, mivel ekkor már folyamatban volt Szegedi Neurológiai Klinikára való átszállítása, azóta pedig nincs tudomásunk a beteg sorsáról.

Yamamoto Rehabilitáció Intézet
„Semmelweis Egyetem” Egészségtudományi Kara
Oktatóhelye Komplementer Medicina, családorvoslásban
Budapest, 1196. Petőfi S. u 9.-Hungary, T: 36-1-281-3035,
E-mail: dr.hegyi@eíender.hu
Főorvos: Dr. Hegyi Gabriella M.D.
ORKI
Budapest, XII.
Diósárok u. 3.
Orvosfelhasználói szakvélemény a
VSZT -1 TÍPUSÚ ORGON KÉSZÜLÉKRŐL
A termék vizsgálatát kéri: Kavalkó János (Bölcske, 7025, Gátőrház u. 6.)
A termék intézetünkbe érkezett 1999. szeptember 1-jén a részletesen összeállított dokumentációs anyaggal(külföldi minősítés, tanulmányok, betegtájékoztató magyar nyelven, szabadalmi bejegyzés).
A termék rendeltetése: orgonterápiás készülék, amely a szervezet un. öngyógyító regulációs mechanizmusait segíti.
A termék működésének hátterében álló elméleti alapok:
Az élő szervezetek, szervek, szervrendszerek működése, annak harmonikus vagy diszharmonikus volta leírható jellemző frekvenciák, hullámminták segítségével. A gyógyításban és a diagnosztikában ez az ismeret egyre tágabb körben kerül felhasználásra. A biorezonancia elvén alapuló készülékek világszerte egyre nagyobb mértékű elterjedése indirekt módon bizonyítja a módszerek helyességét, kifejlesztésükkor alkalmazott elmélet meggondolások igazságtartalmát.
A szervezet rezgéseinek kristályokkal, színekkel, hangokkal, térbeli és sík alakzatokkal való módosítása évezredek óta alkalmazott módszerek. A szervezetet rezgéseken, rezonanciákon keresztül befolyásoló eszközök alkalmazása évszázadokon át áthagyományozott gyógyító rendszerekben folyamatosan biztosítva volt.
Szervezetünk – műszeres informatikai vizsgálatának határát képezi jelenleg az un. extrém alacsony intenzitású (extremely low intensity, ELI) elektromágneses és mechanikus – (pl. akusztikus) jeleket vizsgáló új tudományág. A 70-es évek közepétől lehetséges e tartomány közvetlen mérése. Ezen a szinten a szervezet- bármely „biológiai alegységére vonatkozóan következtetéseket lehet levonni. A biokibernetikai folyamatok szabályozóköreinek vizsgálatából alakult ki az új biofizikai szemlélet.
A szervezetünkben sejtenként, másodpercenként átlagosan végbemenő 7000 kémiai reakció összehangolása, „ritmizálása”, részben az élővilágban univerzálisan kvantifikált kondicionálisok segítségével történik. Az extrém alacsony frekvenciájú (extremely low frequency, ELF) mágnesen mezők élettani jelentősége Wever (1967) és Ludwig (1988) munkái óta ismert. A Föld felszíne és az ionoszféra között keletkező un. Schumann hullámok alaphulláma 7,8 Hz, amely az összes emlősnél megegyezően a Hyppocampus rezonancia frekvenciájával egyezik meg. A biorezonancia elvét felhasználó kutatások az életműködések jelentős részére az emberekben élettani működési egységenként közös jellemző frekvenciamintázatokat, rezonancialehetőségeket találtak. E jelek torzulásainak korrekciójával számos betegség, ill. betegségmegelőző folyamat visszafordítható. Amennyiben informatikailag
2
magasabb szintről, tehát a tudat szintjéről nincs akadálya a gyógyulásnak, az tartósan meg is marad. Ez az egyre szélesebb körben terjedő biorezonancia terápia hatékonyságának az alapja.
Az un. biológiai ablak, vagy leírója után Adey ablak felfedezése óta (1986) tudjuk, hogy nem a jel erőssége határozza meg a hatást. Sokszor éppen külső, kicsiny, - ELI, ELF tartományában lévő – jelek határoznak meg ritmizálódást vagy a szervezet normál ritmusainak szétzilálódását.
Az élő szervezet 60 %-át kitevő víz kvázikristályos szerkezete – mint információhordozó és továbbító, a szervezet integritását meghatározó, az önszabályozó folyamatok működését biztosító – alapfeltétel. E szerkezet „megzavarása” az ELI tartományba tartozó jelekkel lehetséges. Az elektroszmog, a geotronikai jelenségek patogén hatása e rendszeren keresztül nyilvánul meg. Ugyanígy e jelek ritmizáló, összerendező hatásúak is lehetnek.
Csak e szempontok elfogadásával érthető meg a homeopathiás szerek hatékonysága.
A víz kvázikristályos szerkezete adhat magyarázatot az emberi élet minősége, a tudattartalmai és egy-egy ember, egy-egy népcsoport környezete közötti, ill. az emberiség és a Föld állapota közötti szoros kapcsolatra.
A szilíciumdioxid kristály a másik anyag, melynek földi és szervezetbeli előfordulása lehetőséget biztosít arra, hogy rezonanciába kerüljenek látszólag független rendszerek. Lehetséges kapcsolatot jelentenek az élő és élettelen között, ill. az ÉLI tartományban levő elektromágneses folyamatok, a tudati informatikai tartalmak, a kollektív tudattalanban őrzött, a kollektív tudattartalmak által energetikailag táplált és fenntartott struktúrák között. E struktúrákra való ráhangolódás a szuggesztív, önszuggesztív hatást meghaladó, kollektív tudattartalmakon keresztüli informatikai aktiválódást hozhat létre, és ez informatikailag , az ÉLI tartományán keresztül, mátrixhatás révén rendezettséget ritmizálást, gyógyulást, hatékonyságot segíthet elő.
Az Orgon elv
Morell (1957) volt az első, aki a 70-es évek végén az anyag hullámtermészetét kihasználó kezelő készüléket: „szerkesztett, azóta a biorezonancia-készülékek – új és új generációja jelenik meg – Kari Hans Welz életerő generátora (1992) óta jobb fejlesztés történt elsősorban a volt Szovjetunió államaiban és Németországban. A készülékek elve az alább részletezettel azonos.
Az Orgon sugárzó kifejlesztése a német Arno Herbert nevéhez fűződik. Tiszta sziliciumdioxid kristályok gondos összehangolásával, frekvenciamodulálás homeopathiás készítményekké, az ÉLI tartományba tartozó elektromágneses jelek transzformálásával és a szervezet ELI tartományába eső energiaterébe juttatásával rezonanciahatás révén a vitalitás növekedését, ill. betegségek célzott kezelésén és a szervezet homeosztazisán keresztül történő globális hatáson keresztül gyógyulás elősegítését lehetett elérni.
A tudattartalmak holografikus megközelítése magyarázatot adhat az emberi gondolkodás, képzelet, akarat által meghatározott információtartalmak szilíciumdioxid kristályokon keresztüli közvetítésére (Bókkon István). Németországi bevezetése óta eltelt évtizedben bebizonyosodott a készülék hatékonysága, mellékhatásmentessége és sokoldalú felhasználhatósága.
A vizsgálatainkba vont VSZT-1 jelű készülék az Orgon sugárzó továbbfejlesztett változata. Speciális szempontok alapján, egyénileg összeválogatott nagymennyiségű kristály megfelelő összehangoltsága biztosítja, hogy bizonyos hatásfokkal lehessen beavatkozni a szervezet energiarendszerébe. A készülék olyan kiegyensúlyozott „sugárzású”, hogy a normális működés, autóreguláció helyreállítását minden embernél, betegségspecifikusság nélkül képes elérni.
Vizsgálataink során előzetesen a betegeknek annyit mondtunk, hogy jelen állapotában meggyorsítható a bioenergetikai rendeződés, ha a készüléket használjuk. Ülő helyzetben, csendes, de nem izolált környezetben történtek a vizsgálatok. Semmilyen előzetes tünetképzésre történő utalás nem volt, ennek ellenére a kezelt személyek 2/3-a a készülék
3
használata közben melegség, bizsergés, relaxálódás, levegővétel tisztulása formájában érzékelte a hatás megindulását.
Közvetetten a hatékonyság bizonyítéka az a tény, hogy néhány esetben a bioenergia kezeléseknél megszokottan a kezelés beindítása utáni napokban „tisztulási” tüneteket jeleztek. Felnőtteknél és gyerekeknél is tapasztaltuk felső légúti hurut, ül. orrdugulás prompt javulását. Kiemelkedő, hogy gyermekeknél a VSZT – 1 Orgon kezelés a légúti hurut miatti antibiotikus kezelés ritkítását teheti lehetővé, így a profilaktikus szemléletű orvoslás terjedésével a készülék fontossága egyre nő. Felnőtt asztmások, krónikus légcsőhurutos betegek gyógyszerigényének csökkenése az eddigi megfigyeléseim alapján szintén várható.
Mások megfigyeléséhez hasonlóan a daganatos megbetegedések hagyományos orvosi ellátása által okozott gyengeség, hányinger csökkenését szintén jelezték betegeim.
Természetesen további vizsgálatokat igényel, hogy a betegek által jelzett izületi fájdalom csökkenés az ízületre gyakorolt jó hatás vagy a vitalitásnövekedés következménye.
A szívbetegeknél tapasztalt vitalitásnövekedés objektív háttere, amennyiben az a szívizom működésének a javulására vezethető vissza, tisztázható noninvaziv kardiológiai vizsgálatokkal is a későbbiekben. Ez egyben a kezelés kompetenciahatárát is meghatározhatná, és biztosíthatná a módszer biztonságos alkalmazását.
Hasonlóképpen asztmás és krónikus légcsőhurutos betegeknél légzésfunkciós vizsgálatokkal pontosítani lehet, hogy mely esetekben javasolható vagy engedélyezhető gyógyszercsökkenés.
Mozgásszervi betegeknél kontrol és választott csoportokkal végeztünk összehasonlító vizsgálatokat.
A készülék alkalmazása során a VAS (visual analóg skála) szerinti közérzetjavulást vettem figyelembe alapvetően. 34 beteg esetében vizsgáltam ezt a paramétert, de emellett az izületi panaszokban szenvedő betegek körében egyéb objektív paramétereket is felvettem (Barthel, Rivermead, Ritchhie indexek). Vizsgálataimat statisztikai számítással egészítettem ki:
01020304050607012345
0
8
12
18
24
1. táblázat A VAS skála index átlagértékei a kezelési periódus alatt (n=34)
Végül a kezelt és a kontrol csoport eredményeinek összehasonlítása céljából statisztikai szignifikancia vizsgálatot végeztem.
1. Szignifikancia vizsgálat a 6 hónap utáni Rivermead index szerint
Rivermead indexek átlagértéke a kezelt csoportban: 33,1
Rivermead indexek szórása a kezelt csoportban: 2,30
Rivermead indexek átlagértéke a kontrol csoportban: 23,6
Rivermead indexek szórása a kontrol csoportban: 2,77
4
A kezelt és a kontrol csoport átlagainak összehasonlítása t próbával:
A két középérték különbségeinek szórása:
Szórás2nagyobbik + Szórás2kisebbik
34
Sd=
= 0,62
Ezzel:
Átlag nagyobbik – Átlag kisebbik
Sd
t =
= 15,15
A számolt t=15,15 érték nagyobb, mint a t-táblázatban 2 (34-1)=66 szabadságfokra 0,1 % szinten megadott t= 3,45 érték.
Tehát a Rivermead index szerint a kezelt és a kontrol csoport eredményei között szignifikáns eltérés mutatkozott.
2. Szignifikancia vizsgálat a 6 hónap utáni Barthel index szerint:
Barthel index átlagértékei a kezelt csoportban: 99,98
Barthel index szórása a kezelt csoportban: 3,10
Barthel index átlagértékei a kontrol csoportban: 83,35
Barthel index szórása a kontrol csoportban: 3,21
A kezelt és a kontrol csoport átlagainak szórása:
Szórás2nagyobbik + Szórás2kisebbik
34
Sd=
= 0,77
Ezzel:
Átlag nagyobbik – Átlag kisebbik
Sd
t =
= 21,46
A számolt t = 21,46 érték nagyobb, mint a t táblázatban 2 (34-1)=66 szabadságfokra 0,1 % szinten megadott t = 3,45 érték.
Tehát a Barthel index szerint a kezelt és a kontrol csoport eredményei között szignifikáns eltérés mutatkozik.
3. Szignifikancia vizsgálat 6 hónap után Richie indexek szerint:
Richie index átlagértékei a kezelt csoportban: 82,65
Richie index szórása a kezelt csoportban: 3,38
Richie index átlagértékei a kontrol csoportban: 71,29
Richie index szórása a kontrol csoportban: 4,52
A kezelt és a kontrol csoport átlagainak összehasonlítása t-próbával:
5
A két középérték különbségének szórása:
Szórás2nagyobbik + Szórás2kisebbik
34
Sd=
= 0,97
Ezzel:
Átlag nagyobbik – Átlag kisebbik
Sd
t =
= 11,71
A számolt t = 11,71 érték nagyobb, mint a t-táblázatban 2 (34-1)=66
A szabadságfokra 0,1 % szinten megadott t = 3,45 érték
Tehát a Ritchie indexek szerint a kezelt és a kontrol csoport eredményei között szignifikáns eltérés mutatkozott.
4. Szignifikancia vizsgálat 6 hónap utáni visual analóg skála (VAS) szerint:
VAS index átlagértéke a kezelt csoportokban: 75,27
VAS index szórása a kezelt csoportokban: 6,78
VAS index átlagértékei a kontrol csoportokban: 66,09
VAS index szórása a kontrol csoportokban: 3,58
A kezelt és a kontrol csoport átlagainak összehasonlítása t-próbával:
A két érték különbségének szórása:
Szórás2nagyobbik + Szórás2kisebbik
34
Sd=
= 1,31
Ezzel:
Átlag nagyobbik – Átlag kisebbik
Sd
t =
= 7,01
A számolt t = 7,01 érték nagyobb, mint a t-táblázatban 34-1=33 szabadságfokra (szórások különbözőek az F-próba szerint) 0,1 % szinten megadott t = 3,6 érték.
Tehát a visual analóg skála szerint a kezelt és a kontrol csoport eredményei között szignifikáns eltérés mutatkozik.
Összefoglalva: a kezelt és a kontrol csoport betegeinek eredményei szignifikánsan különbözőek a mérőszámokat tekintve. Ennek oka a biostimulációs kezelés hatásával magyarázható.
6
A készülékkel kapcsolatos összefoglaló vélemény:
Javaslom – mint a közérzetet pozitíven befolyásoló eszközként – engedélyezését.
A betegtájékoztatónak objektívnek, vissza fogottan informatívnak kell lennie (indokolatlan remények keltésének elkerülésére).
A készüléknek mellékhatását nem észleltük.
A készüléknek ellenjavallata nincs.
Budapest, 2000-03-31.
Dr. Hegyi Gabriella
Főorvos
Yamamoto Rehabilitáció Intézet
(Biofizikai orvoslás honoris causa)

ORVOSI SZEMMEL AZ ORGON THERAPIAROL, KÜLÖNÖS
TEKINTETTEL A NAGYOBB FIZIKAI IGÉNYBEVÉTELT
IGÉNYLŐ SPORTOLÓK ESETÉBEN
Kavalkó János BIOENERGETIKUS által alkotott VSZT-1 típusú biotér harmonizátor (Orgonsugárzó) készülékkel végeztünk kezeléseket különböző betegségekben szenvedő embertársainkon, és egy női kézilabda csapat játékosain. A készülékben lévő hegyikristályok hangolásuk folytán képesek a rezgésükhöz szükséges energiát a nullponti térből biztosítani, ezáltal rezonancia terápiát teremtenek meg.
Ez képes a fizikai test támogatására energia szintjének emelése révén. Fontos tényező ez a preventio, és rehabilitatio területén. Tudjuk, hogy az élő szervezeteket körülvevő és megtöltő energia élteti a bioszféra valamennyi tagját. Egyedenként jellemző az energia nagysága és a rezgések hullámhossza. Szervezetünk törekszik a bioenergetika megőrzésére, melyet a környezeti ártalmak negatívan befolyásolnak. Ezért szükséges pótolni a bioenegiát, úgy tudunk regenerálódni, megőrizvén ez által egészségünket az Orgon bioenergia programmal, melynek lényege az energia pótlása, a természeti Aura helyreállítása, kondicionálása. A biorezonanciás készülékkel az alábbi betegségek gyógyulásának az elsősegítésére vállalkoztunk:
- szívinfarktus utáni rehabilitációra
- agyi katasztrófák utáni rehabilitációra - műtétek utáni gyorsabb felépülésre - légúti megbetegedések gyógyítására - immunrendszer helyreállítására - emésztőszervi betegségek kezelésére - sportsérülések, főleg a nagy ízületek: váll, könyök, csukló, térd, boka kezelésére - jó állapotban lévő .sportolók teljesítmény-fokozására
Minden esetben alkalmanként 10 perces kezelés a fájdalmas pontra, a köldök alá 3-5 centiméterrel, az adott szerv meridiánjának valamely pontjára, az egyik oldali fültől 5-10 centiméter távolságból 5 perces időtartammal.
A fenti kezelést minden esetben kiegészítettük napi l liter Orgon víz fogyasztásával. Nagyon fontos a folyadék pótlása, mert a szervezetünk kb. 70 %-a folyadék, melynek hiánya komoly gondot okozhat különböző szerveink tevékenységben. A folyadékhiány életveszélyes is lehet, mert a kiszáradt szervezet súlyosan károsodik. Nem mindegy hogy milyen vizet fogyasztunk. A víz legyen tiszta, szagtalan, természetes, energiát pótló hatású. Fontos a szervezetünk sav-bázis egyensúlya, ne savasodjunk el. Az Orgon víz itt hat a legjobban, egyensúlyt hoz létre sejtszinten, a Kálium-Nátrium pumpa állapotában is.
Sportolók kezelése a teljesítmény fokozása érdekében: napi l liter Orgon víz +15 perces aurakezelés a fejtől 25 centiméter távolságra és valamely fülre 5 perces időtartamra, ekkor a SOLÁR pontot és a hasnyálmirigyet célozzuk, ahol igen fontos enzimek és a szénhidrátok lebontásához szükséges Inzulin termelődik. A fenti aura, hasnyálmirigy és fül kezelés 5-6 %-os teljesítményfokozást eredményez, és ez nem dopping! Semmilyen kóros mellékhatása nincs sem rövid sem hosszútávon, nem tiltott. Laboratóriumi vizsgálatokkal nem mutatható ki, mert fiziológiás. Szervezetünk sok-sok sejtből épül fel, és ezen sejtek oxigén szükségletét biztosítja a kappilláris vérkeringésen keresztül. A vérben lévő oxigént gyorsabban eljuttatja a sejthez, aktivizálódik az égésfolyamat és ezáltal nő az erő, főleg az izomsejtekben. Egyensúlyba kerülnek a sejten belüli (intracelluláris) és a sejten kívüli (extracelluláris) folyadékterek, ezáltal aktivá válik az immunrendszer, javul a stresszre való válaszreakció készségünk.
Sportolók esetében az orvos fő feladata a teljesítmény fokozása, annak időzítése, a regeneráció és az immunrendszer serkentése. Nagy a teljesítményrendszer, ezért aktivizálni kell a természetes erőtartalékokat, erre igen jó fegyvertárunk az Orgon készülék és az Orgon víz.
A sportolók nem gyengélkedhetnek, mert odaveszhetnek hetek, hónapok esetleg évek fáradságos munkája eredményei, ezért időzíteni kell őket egy-egy versenyre! Serkenteni kell az anyagcserét és a sejtlélegzést, ezáltal semlegesítődnek a veszélyes oxigén-gyökök. Ez estben az Orgon kezelés és az Orgon víz biokatalizátorként működik, méregtelenít, akadályozza a gyors savasodást, erősödik a mérgek elleni védekezőképesség. A fizikai erőfeszítést követően segíteni kell a sportolók testi regenerálódását ezáltal megelőzzük a sejtszinti mikrotraumatizálódást - a gyulladást - a fájdalmat. A fenti módszer tisztán biológiai hatású, gyors és eredményes. Fontos, hogy a szervezetet méregtelenítő munkájában, mint öngyógyító képességében támogassuk. Jó példa erre, hogy a készülék alkalmazása után rövid idő múlva a kezelt személy magas fajsúlyú sok vizeletet ürít, több salakanyag távozik el és javul a nyirokrendszer kiválasztó tevékenysége is.
Visszatérve a vízre: tudjuk hogy ahol víz van ott élet is van. A víz, mint információhordozó és megjelenítő közeg játszik szerepet életünkben. Szervezetünk anyagcseréjéhez tisztulási folyamatához vízre van szüksége. A víz egy oxigénatomból és két hidrogénatomból áll, melyek állandó mozgásban vannak, tehát változnak. A vízmolekula atomjait csak olyan anyagok információi képesek gerjesztett állapotba hozni, melyek rezgései a víz strukturális rezgéseivel megfelelő időreakcióban állnak, így ezek az információk alkalmasak arra, hogy a víz tárolja őket. Tehát a víz információt kap, azt tárolja és továbbítja a sejthez, melyek az információra reagálnak, intenzív sejtműködés jön létre és ez fontos a terápia szempontjából. A víz hosszú távú memóriabankként szolgál.
Az Orgon terápia biofizikai kezelési módszer, főként az élő szervezetben lévő víz paramétereit módosítja, mely a fehérjék, enzimek, zsírok, szénhidrátok és más biomakromolekulák stabilitását, s térszerkezetét és egyéb funkcionális tulajdonságait beszabályozó hatásában nyilvánul meg. Az orgon víz prevenciós és gyógyító hatása az alábbiakban nyilvánul meg:
Segíti a táplálék felszívódását, az ásványi sók lebontását, a véredények helyreállítását, a vesén és a nyirokrendszeren át a folyadékterek egyensúlyba hozását, a szív és érrendszeri betegségek gyógyítását, az emésztő traktus gyógyítását. Sejtregeneráló hatása miatt késleletei az Öregedést, megelőzi a betegségek létrejöttét, növeli a sportolók teljesítményét 5-6 %-kal anélkül, hogy káros mellékhatása lenne. A sportsérülések gyógyítását lényegesen lerövidíti.
Az Orgon terápiát orvosi magánrendelőben fájdalomterápiában alkalmaztuk betegek és sportolók körében.
Dr. Viszmeg Sándor
Nyugd. anesztezilógus

főorvos
Kéri a kezelést továbbra is
.